Hullámokban

 Egy hullám szárnyán ülve írtam ezt neked, lelkem tiszta volt és mélységes....

Vágyakból és érzésekből emelt vázlatom!

Tétlenül várom a sorsom. Kezeim mindig hidegek, ha aggódom. Most nagyon hidegek és félek is.
Oly úton indultam el ismét, amely vakmerőséget vár el tőlem, hitet és megelőlegezett bizalmat.
Jártam már hasonló utakon és tudom nagy eséllyel egy mélyzuhanással csöppenek le ismét a sivár mélybe, melyből felállni egyre nehezebb. Bizalmat és hitet szerezni, egyre hosszabb ideig eltart és már nem is tudom honnan veszem, mi szüli bennem a bátorságot egy újabb úthoz. Talán az életben maradni akarás. Élni annyit tesz érezni és én élni, érezni akarok. Nem a kétségbeesettség szüli bennem a hitet, nem az akarásom, vagy vágyaim, hanem mindazon szép emlékek, melyeket megőriztem magamban egy életre, melyeket ezeken az utakon szereztem. Soha nem akarom elfelejteni őket. Ők a kincseim, belőlük táplálkozom, belőlük merítek hitet és bizalmat. Ezen utak nélkül -bár ha véget is értek egyszer- nem lenne most élelmem az útra, igaz a kezem sem fázna és nem lennék kétségbeesve sem, hogy nem tudom mi lesz a vége.
Elindulok az úton újra, ez nem kétséges, de tudd kedves, a szakadékom és felemelkedésem is te vagy, kérlek őrizz meg majd te is emlékezetedben így, ahogy én őrzöm kincseim. A vázlat kész, magam emeltem hitemből és vágyaimból rólad. A festék te magad vagy, hiszem, hogy a vázlatot kitöltöd színes önmagaddal, hogy a mű olyan legyen, melyre mindketten vágyunk.